Komoly sikerrel büszkélkedhet az idei versenyidényben az óbecsei Tisza Kosárlabdaklub kadétcsapata. A Pannon ligában elért második helyezést annak ellenére sikerült elérniük a fiúknak, hogy csak önmagukra és a szüleik támogatására számíthattak.

 

A nyolcadikos Edi a csapat egyetlen magyar játékosa. A fiú kezdetben nehezen értett szót csapattársaival. Bár még mindig nem beszél gördülékenyen szerbül, ma már nem hagyna kivegyetlen edzést sem. Börcsök Jović Edi: „Már lassan két éve kosarazok, és jól érzem magam a csapatban, mert nagyon összetartunk, mint a testvérek, minden nap van edzésünk is, jól kifáradunk.” A sportsikerek mellett a szülők arra is nagyon büszkék, hogy a gyerekek között igazi barátságok szövődnek, megtanulják elfogadni egymást és kitartó szorgalommal dolgoznak a közös célért. Börcsök Margarita, szülő, iskolapszichológus: „Teljesen a csapat részévé vált, egyként lélegeznek, és úgy érzem, hogy ez az egyedüli módja, míg amikor mi fiatalok voltunk, tényleg együtt játszottunk kint a játszótéren. Az iskolában látom, hogy nagyon keveset barátkoznak, úgy emlegetik egymást, hogy azok a szerbek, oni madjari. A játék az ideális módja, hogy ne csak a sportban fejlődjenek, hanem tényleg az interkulturalizmust is fejlesszék.”

A Tisza Kosárlabdaklub kétszer volt a Vajdasági Kosárlabdaszövetség nyári ligájának a bajnoka, de önkormányzati támogatás híján ősszel nem tudtak magasabb versenyszintre lépni. A szülők és a támogatók anyagi hozzájárulásának köszönhetően a mindössze két éve kosárlabdázó kadétoknak mégis sikerült dobogóra állniuk a Pannon ligában. Stefan Ratković edző: „Sok munka van mögöttünk, sok könny, öröm és veszekedés, nagyon szép percek, vereségek és győzelmek, mindez együtt tesz most bennünket ilyen erőssé. Ezek a gyerekek jelentik nekem a legszebb dolgot, ami hosszú kosárlabdázói pályafutásom során történt velem.” Az óbecsei kosárlabdázók az elmúlt idényben 350 edzésen vettek részt, és a nyáron sem pihennek a 13 és a 16 év közötti sportolók. A lelkes csapat a következő versenyidényben szeretné megismételni a most elért szép sikert. A Pannon Ligában akkor már magyarországi és romániai csapatokkal is meg kell majd küzdeniük. A sportsikerek mellett a szülők arra is nagyon büszkék, hogy a gyerekek között igazi barátságok szövődnek, megtanulják elfogadni egymást és kitartó szorgalommal dolgoznak a közös célért. Börcsök Margarita, szülő, iskolapszichológus: „Teljesen a csapat részévé vált, egyként lélegeznek, és úgy érzem, hogy ez az egyedüli módja, míg amikor mi fiatalok voltunk, tényleg együtt játszottunk kint a játszótéren. Az iskolában látom, hogy nagyon keveset barátkoznak, úgy emlegetik egymást, hogy azok a szerbek, oni madjari. A játék az ideális módja, hogy ne csak a sportban fejlődjenek, hanem tényleg az interkulturalizmust is fejlesszék.”

Az óbecsei kosárlabdázók az elmúlt idényben 350 edzésen vettek részt, és a nyáron sem pihennek a 13 és a 16 év közötti sportolók. A lelkes csapat a következő versenyidényben szeretné megismételni a most elért szép sikert. A Pannon Ligában akkor már magyarországi és romániai csapatokkal is meg kell majd küzdeniük.

 

Forrás: Pannon RTV

 

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име