Telt ház előtt mutatkozott be szombaton este a péterrévei kultúrotthonban az Óbecsei Színjátszó Odú.

A fiatalok Karinthy Frigyes 1916–os Tanár úr kérem című prózai kisregényét vitték színre, egy mára hangolt színpadi adaptáció formájában.

Az amatőr társulat második előadását is Rókus Zoltán színművész rendezte.

A péterrévei vendégjátékra az Innovativ szolgáltatások a nők életének javításra Óbecse község területén elnevezésű projekt keretében került sor, amelynek köszönhetően minden helyi közösség egy számítógépet is kapott.

A projekt keretében a résztvevők műhelymunkákon és szeminárimokon foglalkoznak a nemi egyenjogúsággal, az antidiszkriminációval, az erőszak megelőzésével és a nők társadalmi szerepvállalásának az erősítésével, de ingyenes varró-, számítógépes, könyvelői, illetve szerb és magyar nyelvtanfolyamok is vannak a község településein.

 

Sadržaj je kreiran u okviru projekta „Boldogulás a szülőföldön – az állam intézkedései és a polgárok igényei / Ostanak kod kuće – potezi države i potrebe građana“ koji je sufinansiran iz budžeta Republike Srbije – Ministarstva kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име