Fejes Zoltán, a Tiszamente-Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft. igazgatója elmondta: január elsejétől azok, akik még az idén bejelentik igényüket az elektronikus számlázásra, hat hónapon át 10 százalékos kedvezményt kapnak majd a szemétdíjra, azok pedig, akik 15-éig eleget tesznek fizetési kötelezettségüknek, 5 százalékos kedvezményben részesülnek.
Az igazgató elmondása szerint a többi község szemétdíjával való összehasonlításkor azt is figyelembe kell venni, hogy Óbecsén heti rendszerességgel viszi el a vállalat a szemetet, a kukákért nem kell fizetni, a konténereket is ingyen fertőtlenítik és évente két alkalommal van díjmentes lomtalanítás.
A vállalat két tervet is készít, ezek közül az egyik a lebomló hulladékkezelésről, a másik pedig az építkezési törmelék felhasználásáról szól. Ennek a két hulladéknak a felhasználása hozzárárulna a környezet védelméhez, és az óbecsei szeméttelep bezárása után olcsóbb lenne a regionális hulladéktárolóba való szállítás is.
A számítások szerint az évi 20 ezer tonna hulladéknak a nagykikindai szemétlerakóba való szállítása csaknem 500 ezer euróba kerülne. A költségtakarékosság érdekében nagy szükség van a hulladék alternatív felhasználási lehetőségeinek a feltárására.
Sadržaj je kreiran u okviru projekta „Boldogulás a szülőföldön – az állam intézkedései és a polgárok igényei / Ostanak kod kuće – potezi države i potrebe građana“ koji je sufinansiran iz budžeta Republike Srbije – Ministarstva kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.