Óbecsén augusztus 21-én alakult meg az új hatalom, az első 100 nap törvényhozói teljesítményét Kiss Igor, az óbecsei képviselő-testület elnöke értékelte.

– Száz nap alatt öt ülésen 112 döntést hozott meg az új összetételű községi képviselő-testület. A leggyakrabban káderügyi kérdések kerültek napirendre, de szavaztunk a költségvetés módosításáról és az állami földek bérbeadásáról szóló programról is. A következő ülésünk a hónap közepén lesz, amikor a jövő évi költségvetés lesz a napirenden. A 2021-es költségvetésünk óvatosan optimista lesz, hiszen a járványhelyzet miatt vissza kell fogni a kiadásokat. Ennek ellenére mi továbbra is fejlesztésekben gondolkodunk, amelyek megvalósítására főleg tartományi, köztársasági és külföldi forrásokat fogunk keresni – jelentette ki Kiss Igor.

Kiss Igor
Kiss Igor

A kkt elnöke a Szerb Haladó Párttal való együttműködést is értékelte: szerinte a már korábban kialakított koalíciós együttműködést augusztus 21- e után sikerült új alapokra helyezni, és azt a kölcsönös tisztelet és párbeszéd jellemzi.

 

 

Sadržaj je kreiran u okviru projekta „Boldogulás a szülőföldön – az állam intézkedései és a polgárok igényei / Ostanak kod kuće – potezi države i potrebe građana“ koji je sufinansiran iz budžeta Republike Srbije – Ministarstva kulture i informisanja. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne izražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име