Közvitát tartottak a Petőfi Sándor Általános Iskola bezárásának a javaslatáról. A közvitán szülők, pedagógusok, politikusok egyaránt az kérték: minden iskola maradjon meg a városban.

A közvitán  felszólalt a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői csoportja, valamint a Magyar Nemzeti Tanács képviselői, továbbá  Boja András az iskolaszék, dr. Koncz Gyula a szülők és Szűcs Budai Engelbert a pedagógusok nevében. Valamennyien azt kérték, minden iskola maradjon meg a városban.

A közvitára azért került sor, mert a községi iskolahálózat kialakításával megbízott munkacsoport a Petőfi iskolának bezárását javasolta, amit azzal indokolt, hogy ide jár a legkevesebb diák. Tanulói szeptembertől másik tanintézménybe járnának, a dreai és mileševói kihelyezett tagozatait átvenné  a Samu Mihály Általános Iskola. A Petőfi Iskola épületéből pedig középiskolai diákotthon lenne.

A 80 százalékban magyar diákokat befogadó Petőfi iskolának jelenleg a minimumként meghatározott 480 helyett csak 253 diákja van, viszont ők a legkevesebbként kiszabott 16 helyett 20 tagozaton tanulnak. Több mint kilencezren adták a nevüket ahhoz a petícióhoz, amivel az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola megmaradása mellett állnak ki az aláírók.

Molnár Viktor a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői csoportjának a nevében kijelentette, hogy meg kell tartani a jelenlegi iskolahálózatot, mert minden iskolára szükség van. Szerintük a Petőfi iskola eleget tesz a megmaradáshoz szükséges törvényes feltételeknek.

Mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke többek között arról beszélt, hogy  A többi vajdasági önkormányzat a törvény rendelkezései mellett a polgárok érdekeit is figyelembe vette – Óbecse az egyetlen, ahol egy iskola teljes megszüntetését javasolják.

Az új iskolahálózat kialakítására vonatkozó javaslat  a  közvita után készül majd el ami hamarosan a Magyar Nemzeti Tanács elé kerül véleményezésre, de a végső döntést az oktatási miniszter hozza majd meg.

POSTAVI ODGOVOR

молимо унесите свој коментар!
овдје унесите своје име