Naslovna Ključne reči Óbecse

Ključna reč: Óbecse

Gyászba borult hirdetőtáblák Óbecsén

0
Ismeretlen tettesek mindössze pár nap alatt tönkretették azokat az óriásplakátokat Óbecse község területén, amelyeken a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (VSZL) azt hirdette: „A föld nem...
Četvrta sednica SO Bečej u znaku kadrovskih promena | Foto: Ana Aćimov

Óbecse községben is kutat a NIS

0
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS geofizikai vizsgálatokat folytat Nagybecskerek, Törökbecse, Óbecse, Temerin és Zsablya területén. A kutatások során a vállalat kőolajat és földgázt...

Ösvény épül az Erdőtelepítők Parkjában Óbecsén

0
Megkezdték az Erdőtelepítők Parkjában az egészségösvénynek nevezett gyalogút építését, amit a tervek szerint a hónap közepére be is fejez a kivitelező. A 250 méter hosszú...

Kocsmák könyve Óbecsén

0
Az óbecsei éttermekről, kávéházakról, a kocsmai muzsikusokról és bohémekről készül könyvet kiadni az óbecsei DUD civil szervezet. Ebben számítanak a lakosság közreműködésére is. – Az a...

Fölényes haladók

0
Az Óbecse községi helyi közösségi választásokon a Szerb Haladó Párt által támogatott jelöltek voltak a legeredményesebbek. Óbecse község hat helyi közösségében tartottak vasárnap választásokat,...
Ilustracija | OŠ „Sever Đurkić“

Egy óbecsei tanítónő Szerbia egyik legjobbja

0
Az óbecsei Potrebić Tőzsér Gabriella Szerbia egyik legjobb tanítója lett – így döntöttek annak a szakmai bizottságnak a tagjai, amelyben az Oktatási Minisztérium, a...
Ilustracija | Bačko Petrovo Selo

Helyi közösségi választásokat tartanak vasárnap Óbecsén

0
Vasárnap Óbecse község hat helyi közösségében tartanak választásokat, amikor a lakosok új helyi közösségi tanácsokat választanak. A valamivel több mint 31 ezer szavazó 190...

VMSZ Óbecse: Állítsák le a régi sírok lebontását

0
 „A közelmúltban felrázta az óbecseiek kedélyét a hír, amely szerint az óbecsei belváros temetőjében a néhai Vissy Károly síremlékét ledöntötték, a sírhely eladásra került....

Az óbecsei egészségházban az év végéig biztos nem kell fizetni a szakorvosi ellátásért

0
Az óbecsei képviselő-testület legutóbbi ülésén negyedik alkalommal módosították a községi költségvetést. Ennek egyik legfontosabb eredménye volt azt, hogy a szakorvosi ellátás költségeit magára vállalta...

Művésztelep Óbecsén

0
Csaknem másfél évtizedes szünet után két évvel ezelőtt ismét szerveztek művésztelepet Óbecsén. A meghívott festőművészek az idén is találkozhattak egymással a Tisza-parti városban. Az 1954-ben...

Működik a körforgalom Óbecsénél

0
Bár még folynak a munkálatok a helyszínen és az út hivatalos átadására sem került még sor, a járművek már birtokba vehették az Újvidék és...

A VSZL megszervezi a vajdasági parasztok traktoros felvonulását Belgrádban

0
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga Elnöksége úgy döntött, hogy 2015. november 26-án megszervezi a gazdák tiltakozó felvonulását Belgrádban, akik traktoros menetoszloppal fogják a vajdasági parasztoknak...

Vannak jó termékeink, el kell tudni őket adni

0
Nem elég jó terméket készíteni, piacot is kell teremteni. Ez a gondolat hívta életre Óbecsén azt a Magyar Nemzeti Tanács által támogatott rendezvényt, amelyen...

Méz és bor Óbecsén

0
Szombaton délután az óbecsei Than Emlékházban Méz és bor címmel kiállítás és tematikus előadások lesznek. Óbecse és környéke helyi termelőinek kóstolóval egybekötött termékbemutatójának, valamint a...

Tanuljunk együtt szerbül – Ingyenes nyelvtanfolyamok

0
A „Tako cool“ civil szervezet, az Óbecsei Ifjúsági Szervezet, és az Önálló Vállalkozók Általános Egyesületének együttműködésével, az Ifjúsági és Sport Minisztérium hozzájárulásával ingyenes alap-...

Képzés a vetés-előfinanszírozási törvényről

0
A Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szervezésében pénteken a mezőgazdasági...

Közvilágítás izzócseréje akár 80 százalékos energiamegtakarítást is hozhat

0
Két éve kapott a Felső park Óbecsén közvilágítást, ekkor 42 ledizzó került a villanykarókra. Nemrégiben a Tisza-part 55 hagyományos izzóját is ilyen energiatakarékosokra cserélték...

Kilencvenedik születésnapját ünnepelte az Óbecsei Gimnázium

0
Kilencvenedik születésnapját ünnepelte kedden este az Óbecsei Gimnázium. A tanintézmény falai közül hatvan tudományok doktora került ki, de számos neves közéleti személyiség, művész, tudós...
Foto: Arhiva, ilustracija

Szennyvízhálózat-építés kis szépséghibával

0
Az óbecsei Vodokanal Közvállalat közbeszerzésében több törvénysértő kitételt talált a BUM. Másfél hónap alatt négy utcaszakasz csaknem ezer méteren kapott szennyvízhálózatot Óbecsén. A munkálatokat...

Ingyenesek lesznek a szakorvosi vizsgálatok Óbecsén

0
Az óbecsei községi képviselő-testület 41. ülésén a költségvetés negyedik módosítása volt a legfontosabb napirendi pont. Ebben többek között a mezőőrszolgálatot ellátó LINK FTO vállalat...